Bemutatkozás
Az Orfeum megnyitása óta arra törekszik, hogy esténként színes és egyedi programélményt nyújtson kényelmes kávéházi elrendezésben, minőségi vendéglátással. A nyitás óta minden hónapban közel 20-féle programot kínálunk vendégeink számára, megidézve az egykori pesti Broadway aranykorát. A mondanivalójában ma is időszerű produkciókban a régi értékek korhű, hiteles megjelenítése a mai, modern kor igényeihez, trendjeihez igazítva, valamint új, kreatív ötletek megvalósítása és színpadra állítása teszik a helyszínt – a szó eredeti, valós értelmében vett – egyetlen pesti mulatóvá.
Az Orfeum nem konferenciaterem, az Orfeum nem étterem, az Orfeum más… - Időkapszula a belváros szívében
-
egyedi kialakítás
-
kényelmes vendégtér
-
ízléses színpad
-
utánozhatatlan hangulat
-
könnyed elegancia
-
jól variálható terem adottságok
-
sehol máshol nem látható saját műsorok
-
tematikus estek
Több generációt és többféle érdeklődésű közönséget is megszólítunk, hiszen programjaink nemcsak azoknak a 30 felettieknek szólnak, akik eddig „nem találták a helyüket a 18-20 éves fiatalok között”, hanem azoknak is, akik a régi budapesti zenei világot legfeljebb csak elmondásból ismerhetik.
Fellépőink között megtalálhatók a zenei és színházi világban már bizonyított, ismert előadók csakúgy, mint a pályájuk kezdetén lévő, ám bemutatkozásra kevés esélyt kapó tehetségek, akiknek a gondozását a kezdetek óta feladatunknak tekintjük.
Vendégeink az Orfeum-élményért jönnek hozzánk, és mint egy finom parfüm, vonzza őket hétről-hétre, hónapról-hónapra ez a különleges Időkapszula – múlt, jelen és jövő között.
Speciális előnyök
Saját produkciók, revü, swing, jazz, pop zenei különlegességek. Kiváló hangzás, látvány, beépített hangtechnika. Nemzetközi konyha, szezonális ételek, gazdag bárkínálat. Udvarias személyzet. Jól variálható terem adottságok. Jó megközelítés.
Különleges szolgáltatások
Saját produkciók, revü, swing, jazz, pop zenei különlegességek. Teltházas koncertek. Kiváló hangzás, látvány, beépített hangtechnika. Nemzetközi konyha, szezonális ételek, gazdag bárkínálat. Udvarias személyzet. Jól variálható terem adottságok.
A HELYISÉGEK BEFOGADÓKÉPESSÉGE, KAPACITÁS
Bankett terem
A terem fotója
Közvetlenül a Pódium terem mellett található, 2 bejárata is van. Céges rendezvények esetén itt szoktuk elhelyezni a svédasztalos ebéd vagy vacsora kínálatát, illetve felszolgált étkezéshez is itt terítünk. Akár kiegészítő programoknak is helyet adhat ez a terem. Állófogadás esetén, több száz főt is ki tudunk szolgálni mindkét termet igénybe véve. A teremhez tartozik egy beépített bárpult, tükrös művész öltöző, valamint egy DJ pult, ahonnan a hang- és fénytechnikát vezéreljük.
Egyik kiemelt rendezvény termékünket kis létszámú csoportoknak ajánljuk, akik számára először a Bankett termet igénybe véve, lebonyolíthatunk egy zártkörű vacsorát, majd a Pódium teremben csatlakozhatnak a nyilvános koncert vendégeihez, a számukra fentartott asztaloknál helyet foglalva.
Alapterület: |
200 m2 |
Szélesség: |
7 m |
Hosszúság: |
28,5 m |
Magasság: |
3 m |
Pódium terem
A terem fotója
A helyszín hangulatát leginkább meghatározó helyiségben 150 főt kényelmesen le tudunkültetni a helyi kávéházi asztalok mellett.
A T-alakú teremben található elegáns íves színpaddal (mérete: 6,10 m x 3,10 m) szemben helyezkedik el a gazdag kínálattal rendelkező, látványos bárpult.
A középső térben, valamint a két oldalhajóban 2-4-6 fős asztaloknál tudnak a vendégek helyet foglalni.
A színpaddal szemben pedig tánctér húzódik.
A középső térben akár színházszerű, akár körasztalos, valamint állófogadás jellegű berendezést is tudunk alkalmazni.
Alapterület: |
265 m2 |
Szélesség: |
18 m |
Hosszúság: |
15 m |
Magasság: |
3 m |
MEGRENDEZHETŐ RENDEZVÉNYTÍPUSOK
A helyszínre legjellemzőbb céges rendezvénytípusok:
díjátadás | dolgozói party | előadás | karácsonyi party | kiállítás | koncert, zenei előadás | konferencia | megnyitó | partnerfogadás | sajtótájékoztató | tárgyalás | termék-, divatbemutató
A helyszínre legjellemzőbb privát rendezvénytípusok:
baráti összejövetel | legény/leánybúcsú | privát party | születésnap | házassági évforduló
További, A helyszínre legjellemzőbb rendezvénytípusok:
díjátadás | dolgozói party | előadás | karácsonyi party | kiállítás | koncert, zenei előadás | konferencia | legény/leánybúcsú | megnyitó | partnerfogadás | privát party | sajtótájékoztató | születésnap | tárgyalás | termék-, divatbemutató | baráti összejövetel
A helyszínen alkalmazható vendéglátástípusok:
pezsgős koccintás | díszétkezés | hideg-meleg büfé | összetett díszétkezés
A helyszínen kizárólag a helyi vendéglátás vehető igénybe.